Mivel az Önök részérő felmerülő kérdések túlnyomó többsége a régiségek, műtárgyak, hagyatékok felvásárlásával kapcsolatos, ezért ezt a tárgykört próbáljuk itt tisztábbá tenni, a magunk részéről! Továbbá, mivel az Önök vásárlásaival kapcsolatos kérdéseik inkább az adott műtárgy specifikusságira kérdeznek, ezekre itt általánosságban amúgy sem lehet válaszolni.

1. Készpénzért vásárolnak-e?

Igen, minden esetben a vásárlás azonnali készpénzfizetéssel történik, sem bizományba való átvétellel, sem más módon nem kívánjuk az eladás kockázatát Önökre hárítani.

2. Küldhetek-e fotót az eladásra szánt tárgyakról?

A fotó segíthet abban, hogy kizárjuk azokat a tárgyakat, amelyeket végképp nem érdemes elcipelni hozzánk, de soha semmilyen tárgy esetében sem végzünk műbírálatot vagy felértékelést fotók alapján! Ennek számos oka van, néhány ezek közül: nem beazonosíthatóak a tárgy arányai, nem láthatók az eredeti színek, sokszor nem egyértelműek a méretek, a legtöbbször nem egyértelmű az alkotó, nem megállapítható a tárgy eredetisége, nem látszik egy kisebb sérülés stb. Persze más is van a háttérben, erre a következő kérdésnél talál választ.

3. Adnak-e árajánlatot fotók alapján?

Nem, soha, semmilyen körülmények között. A második kérdésnél kifejtett okokon kívül van még egy fontos érvünk. A mi szakmánk szereplői nem minden esetben angyalok, mint tudjuk. Sajnos mára, a gyönyörű internetes oldalak, vagyonokért hirdetett „komoly cégek” mögött sok esetben nem grál lovagok állnak.

Ön felhív egy mobiltelefonszámot, elküld egy e-mailt az adott címre, és a gyönyörű – múzeumok oldalairól, internetről összeszedett – képekkel díszített, mindent ígérő honlapok mögött álló személy a csillagot is leígéri, hogy bejuthasson az Ön lakásába, vagy odaédesgesse Önt ilyen-olyan üzletébe, sok esetben egy parkolóba..., ahol már nehéz kihátrálni a sokszor erőszakos karmok közül. Ha Ön több címre is elküldi a fotóját, bizonyára azt fogja felkeresni, aki a legtöbbet ígéri. A tisztességtelen kereskedők ezért értékelik túl a tárgyat, a személyes találkozó során pedig ócsárolják a tárgyat mindenféle indokokkal, végül Ön a korrekt felvásárlási ár töredékét kapja meg.

Egy személyes vizsgálat nélküli értékbecsléssel két dolgot tehet a kereskedő: odacsalja vagy elijeszti az eladót. Nekünk egyik sincs szándékunkban!

4. Miért jobb készpénzért eladni, mint bizományba adni valamit?

Talán a válasz egyik fele a legegyszerűbb: ugyanis azonnal készpénzhez juthat. Nem kell heteket, hónapokat várni a műtárgy árára, mert ugye sok esetben azért adunk el ilyesmit, hogy pénzhez jussunk! Nem kell lógó orral visszacipelnie, rossz esetben visszaszállíttatnia a tárgyat, ha esetleg mégsem kel el, vagy esetleg egy telefonon érkező, rosszabb ajánlatot elfogadnia – mert ilyen is van: sokszor a kereskedő visszaél azzal, hogy régóta ott áll a tárgy (ha ott áll még egyáltalán), és felhívja a beadót, hogy jóval kevesebbért ugyan, de most el tudná adni valakinek. A beadó örül, mert azt hiszi, hogy az ő tárgya nem jó – mert hónapok óta nem vette meg senki.

(Itt jegyezzük meg: a tárgyak minősége, értéke egyáltalán nem arányos az eladásuk idejével, több különleges, múzeumba illő tárgyunk pihen éveket az eladás előtt, ez teljesen természetes dolog!)

5. Nem járok jobban, ha árverésen adom el?

Erre a konkrét tárgy ismerete nélkül nehezen lehet válaszolni. Egy komolyabb árverezőházban megjelenő tárgy hónapokig áll az eseményre várva, fotózzák, katalogizálják, adatokat gyűjtenek róla, mindez sok időt vesz igénybe. Egy adott árverés sikere attól függ, hogy azon estén, és kizárólag azon estén legalább két vásárló vagy gyűjtő érdeklődését felkeltse, harcba szálljon a tárgyért. Mivel minden árverésnek az volna a lényege, hogy relatíve alacsony árról induljon a termék, hogy ezzel is felkeltse az érdeklődést, érthető, mekkora bukás, ha csak egyvalaki licitál, a termék áron alul kel el, amiből az árverezőház még levonja a jutalékát. Ha pedig nem kel el a tárgy, a beadónak kell fizetnie az őrzés és biztosítás költségeit. Természetesen jól is elsülhet az árverés, vannak olyan műtárgyak, festmények, amelyek eladásának fontos helyszíne egy árverés, egy profi árverezőház.

A fenti sorok a 90-es évek elején nevetségesnek tűntek volna: akkoriban keresleti piac volt, nem volt internet, mindenki kincsekhez akart jutni, erre az egyik legmegfelelőbb hely egy árverés volt. Érdekes lehet az is, hogy míg Nyugat-Európa vagy a tengerentúl kisebb-nagyobb árverésein inkább a kereskedők vásárolnak (mert ott olcsóbb, és egyszerűbb tárgyakhoz jutni), nálunk ezeken az eseményeken az úri közönség és a gyűjtők jelentek, jelennek meg. Talán ez is megváltozik előbb-utóbb.